+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

News

Furmint, fröccs és lecsó

Furmint, fröccs és lecsó 2021 18

Újra a pincehideg boroktól, a fröccstől és a lecsó étel illattától volt teljes a Szerelmi Pincesor. Ugyanis az ott működő borászatokkal közösen újra megszervezte a Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár a Furmint fröccs és lecsó elnevezésű, könnyed nyári programot augusztus 7-én, szombaton. Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásával jött létre.

A kitűnő időben az ízletes lecsók mellé jobbnál jobb borokat és fröccsöket kínáltak a vendégeknek a pincészetek, közben pedig különböző színpadi programokkal szórakoztatták a közönséget. Volt vásári mulatság, koncert és vajdasági népdal és néptánc bemutató is.
A több mint tíz éves hagyománnyal bíró rendezvényen idén kilenc csapat vett részt, akik a nyári ételt a legkülönbözőbb formában készítették el. Volt, aki padlizsánnal, más füstölt kolbásszal, de akadt olyan is, aki csak natúr módon főzte meg a lecsóját, amit aztán a szakmai zsűri - Halász Kati néni szakácsmester, és Tóth Gergely tokaji önkormányzati képviselő - értékelt.
Igyekeztünk a többiekhez képest mást készíteni, a mi lecsónkba a hagymán, paradicsomon és paprikán kívül cukkini és padlizsán is került – mondta el Bényeiné Horváth Éva, a Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa, hozzátéve, hogy intézményükben a szakácsképzés mellett élelmiszer előállító kistermelőket is tanítanak, így a saját kertészetükben megtermelt zöldségeket a téli időszakra is elrakják.
- A mi lecsónkat a gluténmentesen étkezők is fogyaszthatják, hiszen nem tettünk bele sem kolbászt, sem virslit, sőt a laktózmentes ételeket keresők is kóstolhatják, hiszen tojást sem teszünk hozzá – emelte ki Takács Tivadar, az intézmény tanára, akik meg is nyerték a versenyt.

A lecsó mellett a fröccs is a főszerepben

A Tokaji Sportbarátok rendszeres résztvevője a városi rendezvényeknek. Ezúttal sem hagyták ki az alkalmat, ők is kést és fakanalat ragadtak a főzéshez.
- Közben fröccsözünk, jól érezzük magunkat. Közösen főzzük, mindenki hozzá teszi a saját elképzelését, így készül a lecsónk. A végére hagytuk a füstölt kolbászt, ami feldobja majd az ízét – tette hozzá Osváth János.

A Nem Vagyunk Mi Angyalok csapata a második helyzet lett, ők szintén különlegességgel készültek.
- Kolbászos-nokedlis lecsót készítünk, az újítás eddig tetszik a vendégeknek, akik kóstoltak nálunk – mondta Viszokai Istvánné Anita, akik szintén gondoltak azokra, akik hús nélkül, natúr módon szeretik a lecsót.

Nemzetközi lett a rendezvény
A rendezvényen a Tündérfátyol Egyesület is részt vett, az ő közreműködésükkel nemzetközivé avanzsálódott a fesztivál. A főzőversenyben is részt vállaló cseh csapat mellett vajdasági és erdélyi vendégek is érkeztek.
- Nagyon tetszik nekik Tokaj-Hegyalja, két éve is vendégeskedtek már itt és jól érzik magukat a rendezvényen – emelte ki Gönczi Julianna, a rendezvény társszervezője.

A főzőverseny eredménye
A versenyt egyébként a Mezőgazdasági Szakgimnázium csapata nyerte, a második helyen a „Nem vagyunk mi angyalok” fantázianevű baráti társaság végzett, míg a bronzérem a cseh csapathoz vándorolt, akik lecsója egy el nem árult speciális összetevőt is tartalmazott. Ugyanakkor eredményesen szerepeltek, így oklevelet és természetesen bort kaptak a Szerelmi Pince, a Soltész Pince, a Református csapat, Pirint Tamás és csapata, Hudák Norbert és csapata, valamint a Sportbarátok.

A Nyitott pincészetek a rendezvényen:

Benkő Borház
Breza Pince
Erdős Pince
Szerelmi Pince
Soltész családi pincészet

Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Tokaji Városüzemeltető
Posta György polgármester


Print   Email

Gallery

Contacts

Cultural Center, Ferenc Németi City Library

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Phone: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Head of institution:
Dr. Fintor Gábor

Program coordinator:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Technical manager:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Ferenc Németi City Library
Paulay Ede Theater