A Furmint, fröccs és lecsó nyári rendezvényt a hagyományoknak megfelelően augusztus elején szervezte a tokaji Kulturális Központ. A több mint tízéves hagyománnyal bíró program célja az egyszerű kikapcsolódás: a nyár kedvenc ételét ötvözve a Szerelmi Pincesor kiváló boraival.
Tizennégyen neveztek az idei megmérettetésre (a lecsófőző versenyre), volt, aki több fajta lecsó elkészítését vállalta magára. Így a hagyományos hagyma-paradicsom-paprika, esetleg tojás vagy kolbász mellé számos különlegesség is belekerült az ételbe: akadt, aki darált hússal, káposztával vagy padlizsánnal dobta fel lecsóját, de gondoltak a vegánokra is, ott a csicseriborsó kapott főszerepet.
– Több éve kóstoljuk az ételeket itt, ez idő alatt pedig kialakultak a jellemző ízvilágok. Minden évben ezt a korábbinál jobban, ötletesebben készítették el a csapatok, sok finom lecsót kóstoltunk meg ma is – mondta el Baji Ferenc zsűritag. – A kreativitás a díszítésre, tálalásra is igaz, nagyon meg vagyunk elégedve mindennel. A bírálatkor nüánszok döntöttek, én gratulálok mindenkinek, aki ezen a tűzforró napon vette a fáradságot és lecsót főzött – tette hozzá a szakács.
A nyári délutánon persze a családokra is gondoltunk. A gyermekeket foglalkozásokkal és ugráló várral, lufi hajtogató bohóccal vártuk, este pedig a felnőtteknek kedveskedtünk a nyíregyházi Retro Rock Band koncertjével.
A lecsófőzőverseny eredménye:
- Soltész Családi Pince
- THE-Tokaji Mezőgazdasági Iskola csapata
- Csirke Team
Eredményesen szerepeltek:
- Református egyház
- THE- Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum csapata
- Tokaji Időskorúak Otthona
- Hudák Norbi és csapata
- Rakamaz Város Német Nemzetiség Önkormányzat csapata
- Szerelmi Pince
- Sport barátok
- Ördög Team
- Tokaj FC
A Nyitott pincészetek a rendezvényen:
- Benkő Borház
- Breza Pince
- Erdős Pince
- Szerelmi Pince
- Szerelmi-bor lak és pinceklub
- Soltész családi pincészet
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |