A szabadság eszméje

Földes László HOBO Hármasoltár című irodalmi estjét mutatta be a Paulay Ede Színházban augusztus 16-án. A Kossuth díjas előadó József Attila, Jim Morrison és Vlagyimir Viszockij műveit tárta közönség elé.

A hetvenhét éves HOBO ma is széles rajongótáborral rendelkezik, a tavalyi nagysikerű József Attila –est után egy újabb különleges előadással érkezett Tokajba. A Broadway Event és a Zempléni Fesztivál közös szervezésében megtartott esten három, egymástól korban és földrajzilag is nagyon eltérő költő műveit mutatta be.

- A szabadság eszméje, ez a közös pont – válaszolta a Katlan Stábnak adott interjújában Földes László arra a kérdésre, hogy hol találkozik egymással ez a három szerző. – Ezzel az előadással azt akartam bemutatni, hogy a mi általunk az „álmok földjének” tartott Amerikában hogyan gondolkodott erről Jim Morrison, hogyan ábrándozott a szabadságról a gulág árnyékában Viszockij, és hogyan fogalmazta meg szabadságálmát József Attila. Ennek a három zseninek én a szolgája vagyok, az előadással a közönséghez akarom eljuttatni mondavalójukat, azért hogy át tudja élni a nagyérdemű mindazt, ami ezekből a dalokból, versekből árad – tette hozzá HOBO.

Az előadóművész szerint a műveknek mindig van aktualitása. Szerinte a szabadság, ami egy belülről jövő vágy, mindenkiben valamilyen formában benne van. Ezek az általa bemutatott szerzők is úgy fogalmazták mindezt meg, aminek máig élő hatásai vannak.

- Annyi segítséget, tanácsot, iránymutatást kaptam ezen költőktől, hogy azt tovább kell adnom. Régóta játszom ezt az előadást, amire még mindig van érdeklődés a közönség részéről. Egy hihetetlen izgalmas előadás ez, ugyanakkor nagyon nehéz is. Sokan tudják, nekem nincsenek színészi ambícióim, én mindegyik verset úgy adom elő, ahogyan én magam gondolom. Nem egy szerepet játszom, hanem közvetítem mindazt, amit ezek az emberek gondoltak – emelte ki HOBO, akinek nyár elején jelent meg életrajzi kötete is. A „Térdig a szarban, fülig a szeretetben” című könyv pedig hatalmas érdeklődésre tart számot, már a harmadik utánnyomás van folyamatban, az eredeti majd az első pótkiadást pillanatok alatt elkapkodták a boltok polcairól.