+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

Hírek

40 éve kapta vissza városi rangját Tokaj

40 évvel ezelőtt – egészen pontosan 1986. január 14-én - Tokaj visszakapta városi rangját. Ennek a jubileumnak a szellemében ünnepeltük meg – a tokaji Kulturális Központ szervezésében - Tokaj Város Napját és a Magyar Kultúra Napját a Tokaji Írótáborral a Paulay Ede Színházban, január 22-én.

Évente megünnepeljük ezt a napot, és már több mint 20 éve közösen a Tokaji Írótáborral.

Kölcsey, Himnusz, nemzet, Tokaj, múlt, jelen, jövendő, bor, nektár - mi ebben a közegben tudjuk megélni az igazi ünnepet, mert itt épülünk, töltődünk és emelkedünk lélekben. Nem véletlenül - hiszen az elmúlt kilenc és félévszázadnak köszönhetően - Tokajban a teljes magyar nemzet sorsa, történelme, kultúrája benne van.

Az ünnepséget a Himnusz közös eléneklésével nyitottuk. Ezt követően Törő Gergely Zsolt, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze szavalta el Kölcsey Ferenc művét, majd Tokaj Város Vegyeskarának ünnepi műsora következett. Az előadott művek szépen végigvezettek bennünket és lehetővé tették számunkra az öröm, a hagyomány, a személyes tartás, a közösségi muzsikálás és a lélekemelő bizalom fontosságának élményszerű megélését.

varosnap2026 33

Az ünnepi beszédek sorát Posta György, Tokaj város polgármestere kezdte, aki kiemelte, hogy Tokaj Város Napja és a Magyar Kultúra Napja nemcsak ünneplés, hanem emlékezés is. A városnak fontos ismernie a közelmúltját, mert „emlékezet nélkül nincs jövőkép”. Kiemelte és elismeréssel szólt Májer János korábbi polgármester (jelenlegi alpolgármester) és Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész, a város akkori főépítésze településünk megújulásában játszott szerepéről. Külön is méltatva jelentőségüket Tokaj arculatának kialakításában és fejlődési irányának meghatározásában, annak az alapnak a megteremtésében, amelyen napjainkban testet ölthetnek a nemzeti kormány által nyújtott fejlesztési források, beruházások. Ezek a változások egy évszázadra biztosan meg fogják határozni a városunk arculatát. Az épületek megváltozó képe, a zöldterületek mennyiségi és minőségi növekedése, a közösségi terek, a kultúra továbbadására és a hagyomány ápolására egyaránt alkalmassá váló terek lesznek. Beszédét a kultúra, a nemzeti összetartozás és a helyi kötődés fontossága, megtartó ereje hangsúlyozásával zárta.

varosnap2026 37

Dr. Koncz Zsófia, családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője beszédében Tokaj értékeit méltatta, kiemelve, hogy a város múltja és kulturális öröksége biztos alapot ad a jövő építéséhez is. Gratulált a kitüntetetteknek és díjazottaknak, megköszönve mindazok munkáját, akik teljesítményükkel Tokaj jó hírét erősítik. Beszédében hangsúlyozta, hogy a következő években is fontos a közösen megfogalmazott cél és kijelölt irány, a cselekvő szándék és az összefogás.

Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár beszédében Tokaj történetét a Főnixmadár mitológiai képével állította párhuzamba, hangsúlyozta, hogy a város közel ezeréves története során többször is képes volt megújulni, megerősödni, és a nehéz időszakok után újra felemelkedni. E gondolat mentén emelte ki az 1986-os fordulópont jelentőségét is.

L. Simon László, a Tokaji Írótábor elnöke köszöntőjében irodalmi és kultúrtörténeti elemzést adott nemzeti Himnuszunkról, és szólt a Tokajhoz kötődő irodalmi és kulturális hagyományok jelentőségéről. Beszédében bejelentette azt is, hogy az idei Tokaji Írótábor augusztus 10–13. között várja majd a résztvevőket.

Az ünnepi beszédek után a város kitüntetéseinek átadásával folytatódott a rendezvény. Posztumusz díszpolgári címet kapott Dr. Kis Imre gyermekorvos és Makoldi Sándor festőművész, néprajzos, főiskolai tanár. A PRO URBE díjat Dr. Mátyás János háziorvos vehette át. Tokaj város kultúrájáért elismerő oklevéllel jutalmazták Májer Jánosné Arday Otíliát, két testvérvárosi szervezetben végzett vezetői munkájáért. Önzetlenül Tokajért elismerő oklevélben részesült Porubszki Dávid kántor. Az önkormányzat Tokaj büszkesége elismerő oklevelet adományozott Vadas László cukrászmester részére.

Az elmúlt négy évtizedhez rengeteg közös munka és számtalan személyes sors, történet kötődik. Ezekből kaptunk ízelítőt TOKAJ: EMLÉKBŐL ÖRÖKSÉG c kisfilmből, amely Dr. Barta Szabó Beáta alpolgármester ötletéből, kezdeményezésére és riporteri szerepvállalásával készült, személyes hangvétellel megjelenítve tokaji életutakat, megélt élményeket, megfogalmazott véleményeket.

varosnap2026 43

A program részeként eredményt hirdettek a könyvtár által meghirdetett rajz- és videópályázaton is. A díjazott fiatalok munkái jól mutatták, hogyan látják és képzelik el Tokajt a jövőben. Címerkészítés kategóriában az első osztályosok között Gerlai-Nagy Lili Anna, Pető- Plósz Alíz, Csepelyi Kira Mirjam kaptak díjat, ugyanebben a kategóriában a harmadik- negyedik évfolyam díjazottjai pedig Hornyák Dóra és Sike Márton voltak. Az “Így képzelem el Tokajt 40 év múlva” kategória győztese Erdős Rebeka lett. TikTok videó kategóriában négy győztest is köszöntöttek a színpadon: Andrási Noémi, Csikja Alexandra, Jurkó Lilien és Orosz Vivien készítették a jutalmat érő videót.

Az eredményhirdetést követően a Crescendo Nyári Akadémia komolyzenei műsorral köszöntötte Tokajt, ezzel is emelve a jubileumi rendezvény színvonalát.

Zárásként, a Szózat eléneklése után a jelenlévők ünnepi koccintáson vehettek részt a színház előterében.

Az ünnepi rendezvény méltó módon emlékezett meg a visszakapott városi rang 40 éves jubileumáról. Megmutatta, hogy Tokaj közössége ma is őrzi és élteti kulturális értékeit, tiszteli és megbecsüli a közösségért, a településünkért kiemelkedő munkát végzőket. Kifejeződött, hogy a tiszteletadás, az összefogás, nemzeti kultúránk éltetése, hagyományaink folytatása ad igazi erőt jövőnk vállalásához és építéséhez.

Kulturális Központ képgalériája

Elérhetőségek

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Telefon: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Technikus:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Németi Ferenc Városi Könyvtár
Paulay Ede Színház