Március első hétfőjén Dr. Barta-Szabó Beáta alpolgármester asszony kezdeményezésére az online térben ránk leselkedő veszélyekről hallhatott tanulságos előadást az érdeklődő közönség a könyvtárban. Az este során elhangzott, vásárlásaink többségét már az interneten végezzük, amit a csalók is felismertek, és igyekeznek ezt kihasználni.
Nagy Csaba r. alezredes előadásában megtörtént esetek alapján mutatta be a leggyakoribb átverési módszereket. Aggodalom helyett azonban az alábbi tanácsok betartásával jó eséllyel elkerülhetjük a kellemetlen helyzeteket, és persze az anyagi kárt is.
A különböző online piactereken (pl. Facebook Marketplace) – ahol közvetlenül léphet kapcsolatba a vevő az eladóval – soha ne utaljunk előre pénzt a kiszemelt árukért, illetve azonnal gyanakodjunk, ha valamit a megszokott ártól jóval olcsóbban kínálnak eladásra. Bizalmas információkat, például a bankkártyánk adatait soha ne adjuk meg senkinek, továbbá figyeljük a pénzzel kecsegtető levelek nyelvezetére. Ha magyartalan fogalmazással, helytelen nyelvtannal érkezett levéllel találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy átverés áll a háttérben.
Alezredes úr azt is tanácsolta a jelenlévőknek, hogy gyanús helyzetben az idősebb korosztály nyugodtan kérjen tanácsot a fiatalabbaktól, akik szerencsére könnyebben felismerik ezeket a megtévesztő próbálkozásokat.
Bartha Bence
Kulturális Központ