Várhelyi Gyulát – népművelői és helytörténeti tevékenységéért - díszpolgári címmel tüntette ki a képviselő-testület. A rangos díjat a magyar kultúra, Tokaj város napján vette át. Ezen apropóból készítettem interjút pályafutásáról.
Szívből gratulálok!
Köszönöm szépen!
Mit jelent ez az elismerés az Ön számára?
Megtisztelő, megható és felejthetetlen, hatalmas élmény, melyet azóta is folyamatos örömként élek meg. Általa érzem azt a megbecsülést és a szeretetet, ami körbevesz. Külön öröm számomra, hogy nemcsak népművelői tevékenységemet, hanem helytörténeti munkásságomat is elismerték. Hálásan köszönöm a város elöljáróinak és mindazoknak, akik méltónak találtak a cím viselésére.
Kérem, tekintsük vissza pályájára! Hogyan lett népművelő, miként alakult a szakma iránti szerelem?
A szakmát tanulni lehet, a hivatás bennünk él. Az egy szerencsés helyzet, ha a kettő együtt az életünk mindennapi részévé válik. Hallgattam teológiát, voltam katona, korai munkahelyeimen több beosztásban dolgoztam, de végül sikerült a népműveléssel egymásra találnunk. Viszonylag későn, felnőtt fejjel, kerülő utakat bejárva, két gyermek édesapjaként lettem „pályakezdő” népművelő. Az embernek nem jó magányosnak lenni, fontos, hogy valakihez, valahová tartozzon. Szeretem az életet, benne az emberek közelségét, társaságát. A népművelői munkában megtapasztaltam, hogy a szakma, hivatás és életforma együtt jár, ugyanakkor nagyon fontos elem az emberközpontúság. Megnyerő volt számomra, hogy a híd szerepét tölthettem be a kultúra és az emberek, a közösségek között.
1980 és 1988 között dolgozott népművelőként Tokajban. Hogyan emlékszik erre az időszakra?
Több mint négy évtized távlatából erős nosztalgiával és kissé megszépült emlékezettel. Szerény anyagi, tárgyi és személyi feltételeink nem akadályoztak abban, hogy elfogadható programokat valósítsunk meg. Örömmel gondolok vissza az akkor élő, működő baráti társaságokra, úgymint: Kertbarátok, Művészetbarátok, Múzeumbarátok, Díszítőművészeti Kör, Színjátszó Kör, Ifjúsági Klub. A nyári művészeti alkotótábor mindig sajátos és színes programkínálatot biztosított. Amikor csak orosz nyelvet lehetett tanítani és tanulni, gyermekek részére tanfolyamokat indítottunk angol, német és eszperantó nyelveken. Minden hétvégén volt zenés-táncos összejövetel. Sikeresek voltak a Kossuth téri szabadtéri játékok. Megőriztük és tovább folytattuk az évente visszatérő nagyrendezvényeinket, mint pl. a szüreti napokat. A Tokaji Galériában (ortodox templom) havonta két alkalommal rendeztünk képzőművészeti kiállítást.
Szerencsen folytatta a szakmát…
Amikor a Rákóczi vár feltárása és felújítása a végéhez közeledett, megpályáztam a várban kialakított intézmény, a Szerencsi Kulturális Központ és Könyvtár igazgatói posztját. Csábított és vonzott az új feladat, szakmai kihívásnak is tekintettem egy olyan integrált kulturális intézmény vezetését, amely akkor az országban is egyedinek számított. Szép és tartalmas éveket töltöttem el ott, de szívemet Tokajban hagytam, hiszen a család, a régi munkatársak, az ismerősök itt maradtak. Jóleső érzésként élem meg, hogy a volt tokaji és szerencsi kollégáimmal a mai napig baráti viszonyt ápolok.
Az ezredfordulón megkapta a Népművelésért Díjat.
Ez számomra a legnagyobb szakmai kitüntetést jelenti (elnevezése többször változott). Az elismerések között tartom számon a miniszteri okleveleket, a civil életben betöltött egyéb tevekénységeimért kapott kitüntetéseket. Kedves számomra Rozsnyó város elismerő oklevele is, melyet Szerencs és Rozsnyó testvérvárosi kapcsolatának ápolásáért érdemeltem ki. A szívemhez azonban legközelebb a Tokaj Város Díszpolgára cím áll, amelyet egyfajta életmű díjnak tartok.
A sikerek mellett adódtak nehézségek, kihívások?
Sokféle problémával (anyagi gondok, nem megfelelő tárgyi feltételek, munka- és szakemberhiány) szembesültem az évek során. Többségüket kisebb-nagyobb sikerrel meg is oldottam. Gyakran előfordult, hogy olyan emberek illettek kritikával, akik valójában egyetlen rendezvényünkön sem voltak jelen, nem ismerték tevékenységünket. Egy közülük azonban kifogott rajtam:
– „Nem jók a programok! Ez sincs, az sincs!”
– „Mire gondolsz, mit szeretnél?” – kérdeztem.
– „Te vagy a kultúros, találd ki!” – jött a válasz.
Sajnos ez egy ma is egy általános negatív hozzáállás, de lépjünk tovább! A kultúra szót többféleképpen értelmezhetjük. Önnek mit jelent?
Erre a kérdésre válaszként elsőként az az évezredes gondolat jut eszembe: „Ha nem kérdezed, tudom, ha kérdezed, nem tudom.” A kultúra mindennapi életünk szerves részét képezi, nélküle nem létezhet teljes emberi, társadalmi élet. Az emberek által létrehozott és hagyományozott szellemi és tárgyi értékek, javak összessége, melyet ápolni és gondozni szükséges. A kultúra mindenki számára mást jelent, ahány ember, annyiféleképpen éli meg. Igen sokféle lehet, felsorolni lehetetlen. Számomra mindenekelőtt a szépen, tartalmasan és emberségesen megélt életet jelenti.
Mitől különbözik a kultúra Tokajban egy másik település kultúrájától?
Tokaj kultúrája egyedülálló, a múltjára hagyatkozva éli meg jelenét és jövőjét. Gazdag művelődési és oktatási intézményhálózata, múzeumai, színházai biztosítják hosszútávra a város 950 évre visszatekintő értékeinek megőrzését és átörökítését. Iskolavárosi, művészeti, vízisport élete, természeti kincseinek gazdagsága, folklór hagyományai (szüreti napok), irodalmi és zenei, színházi élete, zsidó múltjának ápolása, várépítészete teszi egyedivé; sajátosak az egyházi jellegű szabadtéri (betlehemes és passió) játékok. A legkülönlegesebb azonban mind közül az évszázadok alatt kialakult szőlő- és borkultúrája, melyhez fogható alig akad a világon!
Hogyan látja Tokaj kulturális életét a múltban, és jelenleg?
Különösen hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kiváló tokaji emberek voltak a kortásaim, akikkel együtt dolgozhattam, mint pl. Pap Miklós, Béres Béla, Tenkács Tibor, Bencsik János.
A könyvtár korábbi vezetőjével, Zelenákné Ónodi Csillával napi szakmai kapcsolatban álltunk. Az általa létrehozott „Hétfő este a könyvtárban” kiállta az idők próbáját, már a 29. évadába lépett. Minden esélyünk megvan, és lehetőségeink adottak, hogy a város korszerű közművelődési hálózata, múzeumai, kő- és szabadtéri színházai (az idén 10 éves Fesztiválkatlan), szép könyvtára, képzett és szorgalmas munkatársai új tartalmakkal, programokkal bővítve ápolják tovább a város kulturális életét. Örömteli, hogy civil kezdeményezők, mint pl. a Tokaj Kincsei Egyesület vagy az Együtt a Városért Egyesület is a lakossági igényekhez is igazodva szervez programokat. Tavaly lenyűgöző és elkápráztató volt az a hat helyszínen megtartott koncertsorozat, amellyel a Crescendo Nyári Akadémia művésztanárai – és a világ 35 országából érkezett több mint 300 résztvevője – köszöntötte a jubiláló várost.
Ön rendszeresen jár a helyi rendezvényekre. Tavaly, ahogyan utalt rá, a 950 éves jubileumát ünnepelte Tokaj. Milyennek látta - a Kulturális Központ által - szervezett programokat?
A visszatérő nagyrendezvényeink mellett újszerű, színes programkínálattal emlékezhettünk a jeles évfordulónkra. A kultúra valamennyi ága jelen volt: színházi események, konferenciák, kiállítások, irodalmi (felolvasóestek) és zenei események mellett a sportkultúra is ünnepelt. Összeségében a hihetetlen választékos ünnepi eseményeken egyáltalán nem érződött, hogy mindezeket nagyon szerény költségvetésből kellett megvalósítani. A több sikeres programból kiemelném az ismeretterjesztő konferenciát, mely tovább gazdagította a helytörténeti ismereteinket. Az előkészítő és megvalósítási munkálatok kiváló szakmai ismeretekről tanúskodtak, köszönhető ez a kulturális ágazatban dolgozó valamennyi munkatársnak, illetve a társadalmi segítőknek, de mindenekelőtt a Dankó házaspár önzetlen közreműködésének. Nagy érték, hogy az elhangzott előadások tartalmainak rövid összefoglalása konferenciakötetben jelent meg.
Ön szerint miben kellene még fejlődnie általánosságban a tokaji kultúrának?
Tokaj kisváros létére hihetetlenül széles kulturális intézményhálózattal és szakember gárdával rendelkezik, programjai bőségesek, sokrétűek, ennek ellenére aránylag nagyon kevesen élnek az adott lehetőségekkel. Létezik a városban egy „kulturális csoport”, akik szinte minden eseményen, rendezvényen jelen vannak, de körük sajnos nem növekszik. Hihetetlen, de sokan vannak, akik még a színházak, múzeumok közelében sem jártak. Hiányoznak a baráti közösségek, társaságok, bár könyvtárunk ebben igyekszik cselekedni. Vannak örömteli jó példáink is, hiszen a városi vegyeskar Pásztor Istvánné Erzsike vezetésével immáron 35 éve sikeresen működik. Hiányoznak a hozzá hasonló emberek, akik képesek alkotni, cselekvő módon összetartani egy-egy közösséget. Hiányérzetem továbbá abból is adódik, hogy nem valósult meg a tokaji vár további feltárása és restaurálása. A sziget, mint zöldövezet - várával együtt - jelenleg alvó, páratlan kulturális értékünk.
Beszélgetésünket zárva, mit üzen az olvasóknak, a tokaji lakosoknak?
Egy rövid anekdotával reagálnék. Baráti társaságban, jókedvű beszélgetések alkalmával sokszor feltették nekem a kérdést: „Merre nyaraltatok az idén, Gyuszi?” Erre mindig borzasztóan frappánsan tudtam válaszolni: „Az éven is a világ egyik leggyönyörűbb városában töltöttük a nyarat, melyre sokan csupán vágyakozva gondolnak és akár többezer kilométert is utaznak, hogy ellátogathassanak ide! … Tokajban!”
A sors különös ajándéka ez! Jogos büszkeséggel töltsön el tehát mindenkit, hogy egy csodás környezetben létező, valóban világhírű városkában élhetünk! Tokaj több kitüntető cím és díj birtokosa. A Szőlő és bor, az aszú városa, a Világörökség része, a Magyar Kultúra városa és az ország első történeti tája. Legutóbb pedig a világ egyik legjobb turisztikai településévé nyilvánították. Érezzük át közösen ezeket a sikereket, amelyeket mindenkinek kötelessége
ápolni és gondozni! Becsüljük meg azokat a lehetőségeket, amelyeket városunk természeti adottságai, kulturális intézményei kínálnak számunkra! Legyünk aktívak, személyes közreműködői a további közös tárgyi és szellemi építkezésünknek!
Dr. Fintor Gábor
a Kulturális Központ
igazgatója
