+36 47 352 003   |   szinhaz@tokaj.hu   |   3910 Tokaj, Serház út 55.

Hírek

„Az év természetfotósa 2020“ kiállítás a Tokaji Kulturális Központban

Az év természetfotósa 2020 6

Az év természetfotósa 2020 pályázatának képeiből látható válogatás július 9-től augusztus 21-ig a Tokaji Kulturális Központban, a volt Zsinagóga épületében.

A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Posta György polgármester és dr. Fintor Gábor, az intézmény vezetője is. A tárlatot pedig Nagyné Bősze Katalin, a Tokaji Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki az érdeklődők kérésére a Zsinagóga történelmét is ismertette.

Mészáros Zsolt Máté hangversenye

Mészáros Zsolt Máté hangversenye

Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész hangversenye látható és hallható a Jézus Szíve Római Katolikus Templomban július 10-én, szombaton 17 órától.

Idén ünnepeljük az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, Liszt Ferenc születésének a 210. évfordulóját, ezért a hangverseny műsorát javarészt az ő kompozícióiból és más szerzők műveiből készített orgonaátirataiból állította össze Mészáros Zsolt Máté.

Bornapokkal indult a nyár

A korábbi években megszokottakhoz képest jelentősen megújult a Tokaji Bornapok. A nyárindító rendezvény részben a koronavírus okozta korlátozások miatt alakult át, de a Tokaji Borászok Asztaltársaságának közreműködésével sok új helyszín is a program része lett.

A nyár első hétvégéjén mintegy húsz helyszínen várta a vendégeket a Tokaji Bornapok. Több mint fél éve nem tartottak ilyen jellegű rendezvényt a városban, de a járvány miatt hozott intézkedések enyhülésével újra megszervezhették. A program összeállításakor még jóval szigorúbb szabályok voltak érvényesek, mint a Bornapok idején, így a Kulturális Központ munkatársainak ezt is figyelembe kellett venni.

Gyermeknappal indult a szezon

A hagyományoknak megfelelően idén is a Tokaj Fesztiválkatlan és a tokaji Kulturális Központ rendezte a városi gyermeknapot, amely egyúttal a szabadtéri játszóhely szezonnyitó rendezvénye is.

Tavaly a koronavírus okozta helyzet miatt elmaradt a legkisebbek ünnepe május utolsó vasárnapján. Idén azonban az érvényben lévő szabályokat betartva megtartották a gyermeknapot a Fesztiválkatlanban, az ingyenesen látogatható programra viszont csak azok léphettek be, akik rendelkezek védettségi igazolvánnyal.

Tokaji Bornapok 2021. június 4-5-6. részletes program

bornapok logo

TOKAJI BORÁSZOK ASZTALTÁRSASÁGA KÖZÖS PROGRAMJA

Rákóczi-pince / Tokaji Borászok Asztaltársasága
június 4. (péntek)
19.30 - Tokaj nem mindennapi arcai – középpontban a buborék és a ritka fajták
Zenés borkóstoló az Eichinger duóval
Belépő: 3.000 Ft
június 5. (szombat)
10.00 - IV. Nagy tokaji dűlőtúra
infó: https://www.facebook.com/tokajiboraszok (20) 222 2301

Tokaji Bornapok 2021. június 4-5-6.

bornapok logo

Az elmúlt évben a koronavírus okozta helyzet miatt elmaradt a Tokaji Bornapok, idén azonban már megújult formában várja a közönséget június 4. és 6. között. A rendezvény ebben az évben a Tokaji Borászok Asztaltársaságának javaslatára, s részben a még fennálló COVID helyzet miatt, a megújulás és összefogás jegyében zajlik a Kulturális Központ koordinálásban.

Kulturális Központ képgalériája

Elérhetőségek

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár

3910 Tokaj, Serház u. 55.
Telefon: 06 47 352 003
E-mail: szinhaz@tokaj.hu

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
+36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Műszaki vezető:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu

Németi Ferenc Városi Könyvtár
Paulay Ede Színház